A filmes blog

Leone 510

Pablo Escobar élete filmen

Pablo Escobar (El Patrón) hatalma csúcsán, 1976 és 1992 között egy egész kontinenst uralt, és egy sokezres magánhadseregnek parancsolt. Az Escobar című, Fernando León de Aranoa rendezte életrajzi dráma és thriller El Patrón életét dolgozza fel, mégpedig Escobar szeretőjének, Virginia Vallejo-nak az emlékiratai alapján.

escobar_javierbardem.jpg

A kép forrása: primevideo.com

A híres történetet és a kokain-király életét 2017-ben vitték utoljára különleges módon filmre. A főszerepet Javier Bardem kapta, aki sajátságos Escobart teremtett a vásznon. Az általa megjelenített kartellvezér egy álmatag, motyogós figura, állandóan félig lehunyt szemmel, folyton bárgyú ábrázattal, és olyan beütéssel, mintha fogyatékos volna. Ő ilyennek látja az egykori kokainkirályt. Kétséges azonban, hogy tényleg ilyen lett volna, legalábbis az elérhető képek, videók tanúsága szerint.

Az igaz, hogy Escobar egy alacsony és kövér pasas volt, de nem úgy emlékeznek rá, mint egy álmatag és debil bűnözőre. Ami azt illeti, nem is működtethette volna szervezetét, ha ennyire kómás lett volna. Bardem alakítása, pontosabban Escobar-megjelenítése az első kritikai észrevételem. A második a főemberek kimaradása, akik nélkül a valódi Escobar nem irányíthatta volna hálózatát. Sajnálatos módon aránytalanul kevés játékidőt kapnak a filmben.

A harmadik probléma, hogy kevés hangsúlyt kap az az üldözőcsapat, mely végül megöli El Patrónt. Két amerikai DEA ügynöknek volt köszönhető, ők Steve Murphy és Javier Peña, akik összefogták a drogkirály elfogására elkülönített helyi katonai csoport munkáját. Végül negyedik negatívum: elvétve kapunk csak ízelítőt Escobar legendás kegyetlenségeiből, melyek pedig annyira jellemezték, és amelyekkel minden ügyét intézte. Sorra kínoztatta és ölette meg azokat, akik az útjában voltak, mégpedig brutális módon.

escobar_penelopecruz.jpg

A kép forrása: tirto.id

Valójában a jól képzett sicarióival ezreket öletett meg. Nemcsak olyanokkal intéztette gyilkosságait, akik a filmben motorokkal mennek a kiszemelt kormányzati autók mellé, hanem voltak valódi bérgyilkosai is, mint a hírhedt John Jairo Velásquez, közismertebb nevén Popeye. Harminc évre ítélték 300 gyilkosságért, de szabadulása után YouTube-sztár lett (2020-ban halt meg rákban).

A film pozitívumai közé tartozik a rendezés, a látványvilág, az eredeti helyszínek és Penélope Cruz fantasztikus alakítása. A film sok tekintetben történethű, és láthatóan ügyeltek arra, hogy Pablo Escobar életének főbb fordulópontjai, eseményei mind valósághűen jelenjenek meg. Értékelésem egyértelműen erős 4 csillag, azaz 80-85 százalék, még Javier Bardem furcsa Escobar-verziója ellenére is. Mindenkinek ajánlom, akik többet szeretnének megtudni minden idők leghíresebb kokainkirályáról.

leone_under.jpg

Címkék: Escobar

Andor 2. évad első részei

Az Andor első évadáról előző posztomban már írtam, az új évad viszont (mely április 23-án startolt) egyelőre csak 3 elkészült epizódnál tart, így jelenleg ezekről lehet még csak véleményt mondani. A jelenlegi posztomban tehát a három első részről lesz szó.

Először is az új sorozat alaphangulata hasonló az első évadához, bár ezúttal Tony Gilroy csapata több humort próbált belecsempászni felemás sikerrel. Másodszor a történetvezetés most kettős: végig érzékelhető hogy egyik oldalon ott van a legfelső osztályba tartozó Mon Mothma szenátor asszony (Genevieve O'Reilly) és Luthen Rael (Stellan Skarsgard) sztorija illetve a másik oldalon a legalsó rétegbe tartozó, folyton menekülő felkelő-csoport (Bix, Cassian Brasso ... stb) mely a túlélésért küzd. Mellettük olykor bepillantást nyerhetünk a birodalmat szolgáló felügyelők életébe is, ők Dedra Meero (Denise Gough) és Syril Karn (Kyle Soller).

andor2_1.jpg

Forrás: sortiraparis.com

A forgatókönyv kiemeli, hogy a felkelés - mely mint tudjuk végül elsöpri a birodalom és a császár önkényuralmát a negyedik részben (Egy új remény) - valójában több társadalmi rétegben alakult ki. Mon Mothma a pénz előteremtésének felelőse, így életét ez határozza meg. Luthen ugyancsak a felső kaszt tagja de ő már gyakrabban "kirándul" az alsóbb régiókba és piszkítja be kezét kisebb-nagyobb akciók megszervezésével. (Ezt láthatjuk az első évadban.) Végül ott van a legalsó szint, a hétköznapi figurák csoportja, akik nyomorult életet élnek és bizony rájuk marad a harc feladata is. Ide tartozik a fiatalon börtönt megjárt, és szüleit is elvesztő Cassian Andor (Diego Luna), a csinos és sokat bántott Bix Caleen (Adria Arjona) és a megbízható, nagyra nőtt Brasso (Joplin Sibtain), akit tragikusan el is veszítünk a sajnos harmadik részben (pedig ígéretes karakter). 

A duális (kettős) jelleg végig megmarad az első részekben: hol Mon Mothma életét látjuk, ahogyan lánya esküvőjét szervezi, hol Cassian és Bixék sztoriját nézzük, amint megpróbálják kicselezni a birodalmiak állandó zaklatásait. A legelején Cassian egy küldetést hajt végre: meglovasít egy birodalmi bázisról egy új típusú TIE fightert, bár az ügy nem megy simán. Először is nem tudja kezelni a gépet, másodszor rossz helyen szál le vele és egy fura csapat fogságába kerül. Itt gondolták úgy a készítők, hogy némi humort csempésznek a dologba, mert a csapat, mely elfogja Cassiant csupa lebutított karakterből áll. Mintha mind értelmi fogyatékosok lennének. Sajnos nem annyira vicces mint amennyire bosszantó az egész. Ahogy például kő-papír-ollóval döntik el, hogy a kettészakadt csapat melyik fele vezessen. Ultragagyi. Rádásul közben statisztává fokozzák le Cassiant is, mivel két teljes részre iktatják ki az elvben főszereplőt, aki fogolyként meglehetősen passzív szerepre van kárhoztatva.

andor2_adria_arjona.jpg

A kép forrása: widescreen.hu

Viszont a harmadik részre szerencsére kiszabadul és Brasso illetve Bix segítségére siet, akik egy Mina-Raun nevű bolygón húzzák meg magukat ahová a Ferrixről menekültek. Az új helyükön egyszerű gazdálkodók, de sajnos a birodalmiak így is felfigyelnek rájuk, különösen egy túlbuzgó hadnagy aki még Bix szépségét is megkívánja. (Itt kis híján egy nemi erőszak szemtanúi lehetük.) De szerencsére Cassian időben érkezik az ellopott TIE fighterrel. 

Ami az első három évad negatív kritikáját illeti: problémás, hogy a legkevésbé sem látni, hogy Mon Mothma hogyan is lehetne a későbbi nagy galaktikus felkelés vezetője. Egyáltalán nem mutat ugyanis vezetői erényeket sőt ami azt illeti még szimpatikusnak sem nevezném azt amit csinál. Leköti a férfével való állandó vitája, a jópofizás kasztja milliárdosaival és pénzügyeinek rendezése melyben gondja akad egy régi barátjával Tay Kolmával (Ben Miles). A birodalom népeinek sanyargatott sorsa, az elnyomás és a jogfosztottak szenvedése el sem jut hozzá.

Ugyancsak probléma Cassian Andor marginált helyzete, hisz legtöbbnyire csak kullog az események után és inkább passzív elszenvedője az eseményeknek mint aktív alakítója. Sajátos az is, ahogyan a felügyelő párost bemutatja a script és a rendezés: Dedra és Syril szürreális páros ugyanis. Mintha plátói lenne kapcsolatuk, miközben bármit megtennének gátlástalanul karrierjükért. Talán a rendezés őket szánja a modern, törtető világ szarkasztikus képviselőinek, mint a karriert hajszoló lelketlen átlagemberek megtestesítóit. Persze ennél tovább is megy a script: felbukkan Krennig igazgató (Ben Mendelsohn) és kijelöli az új irányt a birodalmiak számára (és az említett prárosnak is): valahogyan le kell igázni a Ghorman bolygót, hogy a birodalom hozzáférjen a kalkit nevű különleges nyersanyaghoz. Erre veti fel Dedra, hogy lázadást kell ott provokálni, hogy azután lesújthassanak rájuk.

andor2_monmothma.jpg

Forrás: insidethemagic.net

Mindenesetre azokat a cikkeket olvasva, melyek a teljes második évadról szólnak, a ghormani lázadásnak még fontos és látványos szerepe lesz a későbbiekben.

Összességében az első három rész felemás, jobbat vártunk de még alakulhat. Reményeim szerint Cassian valahogyan megembereli magát és Mon Mothma is kilép végre a pitiáner életmódjából, amelyben csak a gazdagok tipikus ügyei foglalkoztatják. Meglátjuk. A később megjelenő új részek kritikájával is jelentkezem ígérem.  

leone_under.jpg 

 

Andor 1. évad - A sorozat mely megmentette a Star Warst

Most hogy megjelent végre az Andor második évada (legalábbis annak első 3 része) és tiszta erőből nézhetjük, érdemes előbb áttekintenünk az első évadot. Magam is így tettem: végignéztem újra az eredeti 12 részt és csak azt követően fogtam a folytatásnak (amiről egy következő posztomban mondok majd véleményt). Nos tehát előbb akkor az első évadról.

andor_elso_evad_luna.jpg

Forrás: whatsondisneyplus.com

Mindenekelőtt egy villám-értékelés: Diego Luna tökéletes választás Cassian Andor szerepére: kisugárzása, habitusa teljesen alkalmassá teszik a karakter megjelenítésére. Bár vékony alkatú és nem is túl magas (176 cm) az arcára folyamatosan kiülő elszántság és komorság (egy sajátos elgyötört kifejezéssel) mely a színész sajátja, hiteles lázadóvá teszik.

Maga Cassian Andor egyébként egy összetett karakter: egy dzsungelbolygón nő fel a Kenarin egy fura törzsben, majd elveszti igazi szüleit így örökbefogadják (Marva és Clem). Mivel nevelőapját megölik a birodalmiak, meggondolatlan lázadásba kezd ám elfogják és már egészen fiatalon börtönbe kerül. Szabadulva, álnéven él nevelőanyjával a Ferrixen csepészésből. Kemény tehát a gyerekkora és ennek megfelelően alakul jelleme is: rendíthetetlen, kőkemény fickó válik belőle, Diego Luna pedig kitűnően hozza is ezt a figurát.

Aztán: Toby Haynes rendező illetve a Tony Gilroy - George Lucas scriptor-páros realista, hihető és izgalmas sztorit raktak nekünk össze, melyen végig kitűnően lehet szórakozni. Végül: megvan a Star Wars hangulat és stílus így elmondható, hogy az Andor megmenti a Csillagok Háborúja franchise-t és ellensúlyozza az utóbbi időszak kudarcsorozatát (főleg a tényleg nagyon gyatra 8. és 9. fejezeteket).

Ami a részletesebb értékelést illeti: nagyon jók a helyszínek: a Ferrix bolygó, ahol Cassian éldegél édesanyjával a történet kezdetén, aztán a birodalmi bázis, melyet később megtámadnak az Aldhani bolygón és végül a birodalmi börtön a Narkina-5-ön, ahol Cassien börtönlázadást szít a sorozat utolsó részeiben. Tetszetősek a fegyverek, ruhák és egyéb kellékek is, bár több SW elemet szívesen láttam volna. Be kellett érnem néha egy-egy TIE fighter felbukkanásával. 

A negatívumok között csak két dolog rontja le az összhatást, ezekről írnék most bővebben. Az egyik a birodalmi oldal fegyvereseinek gyenge kivitelezése, a másik pedig a lázadók szervezetlenségének megjelenítése. Mindkettő problémás ugyanis. Főhősunk Cassian Andor (Diego Luna) az első részekben még édasnyjával Marvával éldegél a Ferrixen, miközben csempészettel foglalkozik a csinos Bix Caleen (Adria Arjona) közreműködésével. Egy nap azonban - egy balul sikerült és véletlenszerű utcai összetűzést követően (melyben Cassian megöl két egyenruhást) - felfigyel rá előbb a vállalati rendőrség, majd a helyi biztonsági szolgálat, végül Coruscant biztonsági központja is. 

andor_1season.jpg

Forrás: thegww.com

Három szinten láthatjuk tehát a birodalmi rendfenntartást és mindhárom nagyon gyenge kivitelű. Szerencsétlenkednek, amatőrködnek és a lehető legkevésbé sem tűnnek félelmetesnek vagy profinak. Amellett a script túl nagy játékidőt ad az egyes birodalmi hírszerző tiszteknek, akik Cassian nyomába erednek. Körülbelül hasonlóan problémás az ellenoldal bemutatása is: beadják, hogy csupán két kulcsember működteti: Mon Mothma (Genevieve O'Reilly) és Luthen Rael (Stellan Skarsgard) és az egész hálózatuk még gyerekcipőben jár totál amatőr felkelőkkel. Ez különösen akkor zavaró, ha belegondolunk abba, hogy csupán néhány évre vagyunk attól, hogy a lázadók szövetsége (Rebel Alliance) komplett flottával, X szárnyúakkal és felfegyverzett gyalogsággal támadja meg a birodalmat (sok ezer elszánt és jól képzett harcossal). Lásd Rogue One illetve a negyedik epizód (Egy új remény). 

Ezeket a problémákat leszámítva azonban az Andor első évada magas színvonalú produkció és mind a 12 rész izgalmas. Sajnos akadnak üresjáratok is, de mindig kapunk annyi akciót, érdekességet és különleges jelenetet, hogy megmaradjon érdeklődésünk végig. A 12 epizódot én három szakaszba sorolnám: a felvezető részekre, a birodalmi támaszpont megtámadásának előkészületeire (és végrehajtására) illetve utóhatásaira és végül a börtönfejezetekre. Ez utóbbiak kimagaslóan jók és vállukra veszik az egész sorozatot.  

andor_luna_skarsgard.jpg

Forrás: collider.com

A végső értékelés erős 85% nálam, messze a legjobb az eddigi streaming SW sorozatok között (lásd: Mandalorian, Boba Fett, Obi-Wan, Ahsoka és Akolitus). Sőt helyet kap az összes eddigi kánon fejezet között is, mert bizony beelőzi a 8. és 9. részeket. 

leone_under.jpg

Leone 510

Két kitűnő filmben is szerepel Leon(e) neve, az egyik az 1994-es Luc Besson mozi: a Léon a profi, melyben a Jean Reno által megjelenített főszereplő neve Leone Montana. A másik ilyen film pedig az 1989-es John Flynn rendezte Stallone mozi: A bosszú börtönében (Lock Up), melyben Frank Leone a főkarakterét az őrök Leone 510 néven emlegetik (hiszen ő az 510-es fogoly).

Mindkét film a 90-es évek mozi-világának sajátos boulevard-lenyomata és számomra különösen kedves. (Jó tudom, a Lock Up 1989-es, de 90-re húzódott át a film sikersorozata.) Valójában mindkét film jelkép számomra, a laza, könnyed szórakozás, a hagyományos mozi-történetek és a 90-es évek szimbóluma.

leone510_blog.jpg

süti beállítások módosítása